facebook image
{{block.szoveg}}

Intervallum szűrés

Azon páciensünknek ajánljuk, aki már volt Melanomamobil professzionális bőrrákszűrésen, de még nem aktuális a következő kontroll vizsgálat ideje, viszont úgy gondolja, hogy az egyik anyajegye megváltozott. Az intervallum szűrés során csak a változónak vélt, maximum 3 anyajegy vizsgálatát végezzük el, melynek összehasonlító eredményét a szokásos módon postázzuk.

BŐRRÁKSZŰRÉS FONTOS SZEMPONTJAI

Az anyajegyek életünk során folyamatosan változhatnak, illetve új anyajegyek keletkezhetnek bőrünkön. Ezek a változások akár rosszindulatú bőrdaganat jelei is lehetnek.

A bőrrákszűrés során a legfontosabb a változások észlelése és folyamatos nyomon követése, vagyis egy szűrés nem szűrés. Ahhoz, hogy időben felfedezésre kerüljön egy bőrdaganat, a szűrésnek az alábbi szempontoknak kell megfelelnie:

  • a páciens minden anyajegyét, bőrelváltozását rögzíteni kell, nem csak a szabálytalannak tűnőket, vagy gyanúsakat
  • a páciens anyajegyeit legalább 2 orvosnak kell egymástól függetlenül látnia, véleményezni (objektivitás)
  • a speciális felvételeket felnagyított állapotban, egyesével kell kielemzni
  • a képeket archiválni kell, hogy később legyen mihez hasonlítani
  • a 2. szűréstől kezdve anyajegyről anyajegyre összehasonlító elemzést kell végezni, hogy van-e új, vagy változó képlet a bőrön
  • a páciens részletes, érthető leletet kap
  • felmerülő kérdéseivel bátran fordulhat a szűrést végző intézményhez

FIGYELEM: a rendszeres szűrés nem azonos a folyamatos szűréssel. A rendszeres szűrésnél az anyajegyek rendszeresen vizsgálatra kerülnek ugyan, de köztük nincs kapcsolat, így minden vizsgálat első vizsgálat. A folyamatos szűrésnél a második vizsgálattól minden anyajegy összehasonlításra kerül a korábban rögzített állapotával, így a változások objektíven megítélhetők, észlelhetők (egy szűrés nem szűrés).




|

Nálunk érdemes
világra jönni!
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csillag Lola Gabriella
    2013.05.19
  • leftbgdolgimgrightbg
    Balázs Bella
    2013.05.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Győri Kaszás Máté
    2013.05.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Saska Botond
    2013.05.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Iványi Miklós
    2013.05.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Marcin Eszter Lili
    2013.05.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sipos Szofi
    2013.05.20.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Nemes Olívia
    2013.05.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Ládonyi Lóránt Máté
    2013.04.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sörös Balázs Szilas
    2013.05.14.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Egri Sára
    2013.05.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Pituk Zsófia
    2013.05.11.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Széles Hedvig
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Drégelyvári Tamás
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Ádám Zsigmond Simon
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bodnár Borisz
    2013.05.07.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Berkes Manna
    2013.05.04.
  • leftbgdolgimgrightbg

  • leftbgdolgimgrightbg
    Novák Anna Leila
    2013.05.03
  • leftbgdolgimgrightbg
    Fűzfa Zoé
    2013.05.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kiss Virág
    2013.04.30.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Macz Marcell Gábor
    2013.04.30.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Friss Máté
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Karsai Maxim Gábor
    2013.04.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bacskai Csenger János
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Gyarmati-Paor Dániel
    2013.04.25.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Lázár Nimród Csaba
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dosek Vince
    20130.03.29.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Marcedula Isabella
    2013.03.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csizmár Martin
    2013.03.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dzimba Tibor
    2013.04.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Mészáros Maja
    2013.04.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Légrádi Alíz
    2013.04.22.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tamási Donát
    2013.04.19.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bajár Benedek
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Hurtik Lóránt Flórián
    2013.04.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Zircher Dénes
    2013.04.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kozák Réka
    2013.04.09.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Harai Zora
    2013.04.05.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dienes Eszter
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Szilák Szófia
    2013.04.04.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Máthé Anna Sára
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Polócz Tamara
    2013.03.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Baráz Anna
    2013.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tassi Hanna Réka
    2012.12.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Juhász Rafael
    2013.03.16.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Markos Norbert
    2013.03.16.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Abod Miklós
    2013.03.18.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Szőllösi Bálint
    2013.03.09.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Miklán Máté
    2013.03.07.
2812
Róbert Gidák száma: