Orrplasztika
Az orrplasztika megteremti az arc harmóniáját, megszépíti, kiemeli az arc előnyös vonásait. A műtét látható heg nélkül, néhány hét alatt létrehozza a kívánt változást.
Egy kis orr-anatómia
Az orr porcos és csontos váza nagyon változatos formákat
nyújthat. Meghatározó az orrcsont, folytatása a szélső porc, az
orrszárnyi porc, valamint az
orrsövény. Az orrcsont és a szélső porc alakja befolyásolja az orr szélességét,
és az orrhát formáját, görbületét. Az orrszárnyi porc az orrcsúcs alakjáért
felelős, ez határozza meg finomságát, illetve esetleges
"vaskosságát". Az orrsövény pedig az orr hosszúságáért, illetve alsó
harmadának arcból valló kiemelkedésének mértékéért felelős, valamint az orr
tengelyének egyenességéért. Ezeket általában örökletes tényezők határozzák meg.
Az orrot ért esetleges baleset is jelentős befolyásoló tényező.
Minden korrigálható
Az orr
plasztikai műtéte során a fent említett anatómiai tényezők megváltoztatásával
érhető el a kívánt eredmény. Az orrszárnyi porc felső részének eltávolításával,
modellálásával az orrcsúcs formája, az orrcsont, illetve a szélső porc
kiemelkedésének levésésével, illetve a csont "betörésével" az orrhát
görbülete, illetve a szélessége befolyásolható. Az orrsövény alsó élének
kisebbítésével az orr hossza, elülső ívének mérséklésével az orr kiemelkedése
csökkenthető. Az orrsövény jelentős görbülete az orr tengelyét is elferdítheti,
ennek megoldása azonban súlyosabb esetben inkább fül-orr-gégész feladata.
Az
orrszárnyak formálását az alapjukon ejtett kimetszésekkel, lehet elérni. Az orr
alakjától függően a fent említett beavatkozások kombinációjával lehet a kívánt
formát elérni.
Mivel jár a műtét?
A műtét általában altatásban történik, előzetes kivizsgálást követően Időtartama az elváltozástól függően fél óra hosszúságtól akár 2-3 óra hosszan is tarthat.
Az operáció után 5-10 napra rögzítő kötés kerül az orra, mely a legtöbb esetben gipsz. Az orrüregbe vérzéscsillapításra, és a felpreparált nyálkahártya letapadásának elősegítésére tampont helyezünk, melyet 24-48 óra múlva távolítunk el.
2-3 hétig orrot fújni, hajolgatni, fizikai munkát végezni nem szabad. A gipsz levétele után már látható az orron bekövetkezett átalakítás, az ilyenkor még meglévő duzzanat miatt a végleges forma azonban még nem látható. Ez 4-6 hét után csaknem teljesen kialakul, végeredményről azonban csak fél év után beszélhetünk, mivel addig még apró változások történhetnek. A műtét leggyakoribb szövődménye a vérzés és a gyulladás, ideiglenes érzéskiesés, légzési nehezítettség, aszimmetria lehet. Ha külső metszések is vannak (pl. orrszárny kisebbítés), sebgyógyulási zavar is felléphet.






































_36.jpg)
















