facebook image
{{block.szoveg}}

Szülési fájdalomcsillapítás (EDA)

Az elviselhetetlen fájdalom nem feltétlen velejárója a szülésnek. A várva-várt kisbaba jövetele iránti öröm teljesebb lehet, ha az anya uralni tudja a vajúdás kínjait.

A szülés alatti fájdalmat többféleképpen áll módunkban mérsékelni. Gyógyszerek felhasználása nélkül a testhelyzet változtatásával, relaxációs és légzőgyakorlatokkal, masszázzsal és vajúdás alatti meleg fürdővel segíthetünk. Ezeken kívül gyógyszeresen, méhnyak körüli helyi érzéstelenítéssel, ópium származékok intravénás adásával, nitrogénoxid és oxigén gázkeverék belélegeztetésével, valamint az epidurális – gerincközeli – érzéstelenítéssel.

A leghatásosabb eljárás ezek közül az epidurális – gerinközeli – érzéstelenítés (EDA). Ezt a beavatkozást kizárólag előképzettséggel rendelkező orvos végezheti, aki a vajúdás alatt mindvégig szoros felügyeletet is ad a vajúdó számára.

Az EDA eljárás technikai kivitelezése

Az eljárás során a szülőnő a bal oldalán fekszik, lábait csípőben behajlítja, térdeit átfogva a hasához húzza, közben a fejét előre hajtja és a hátát kidomborítja. A szúrást a gerinc alsó szakaszán (lumbálisan) végezzük, ahol a gerincvelő már csak vékony rostok formájában van jelen a csigolyatérben, így a gerincállomány nem sérül.

A bőr fertőtlenítését követően a bőr érzéstelenítése következik. 1-2 perc várakozás után történik az epidurális tér felkeresése speciális tűvel és fecskendővel. Amikor a tűvel a megfelelő helyzetet elértük, rajta keresztül egy vékony kanült juttatunk be az epidurális térbe, majd a tűt kihúzzuk, a kanült pedig visszahagyva rögzítjük. Ebbe a kanülbe fecskendezzük a helyi érzéstelenítőszert (esetleg más fájdalomcsillapítót). A gyógyszer hatásbeállásának ideje kb. 15-20 perc. Ekkor a kismama már hanyatt fekvő helyzetben van. Az egyszeri adag hatástartama kb. 45–120 perc. Ezután a gyógyszer adagolása többször is ismételhető, illetve folyamatosan is adagolható.

Mikor végezzük az EDA-t?

Amennyiben nincs ellenjavallata, és a szülőnő megkapta a felvilágosítást a tevékenységről, a szövődményekről, valamint a beleegyező nyilatkozatot aláírta, akkor a szülés alatt „bármikor” elvégezhető. Ideális esetben akkor tesszük, ha a fájások rendszereződtek. Azonban, ha valaki biztosan tudja, hogy így szeretne szülni, a kanült a fájások erősödése, rendszereződése előtt is be lehet helyezni, a gyógyszer adagolását pedig később kell csak megkezdeni. Kitolási szakban – a fájások legintenzívebb időszakában – pedig nem érdemes, mert a hatás lassú kialakulása miatt már kevésbé tudjuk kihasználni.

A „sétáló” EDA-ról

A gyógyszereket lehet úgy adagolni az epidurális kanülbe, hogy a szülőnő a vajúdás alatt felügyelet mellett akár sétálhat is, így könnyebbé, kellemesebbé téve a nehéz órákat. Szeretnénk Önöket megfelelőképpen tájékoztatni az eljárásról, ezért szükségesnek tartjuk, hogy a beavatkozás megkezdése előtt felvilágosítást kapjanak az EDA kivitelezéséről, az esetleges szövődményekről és kérdéseikre választ kaphassanak. Ezt biztosítjuk az évente 4 alkalommal tartott felvilágosító előadásainkon vagy munkanapokon az aneszteziológiai ambulanciánkon.

Fájdalommal szülöd meg gyermeked

A Biblia azt sugallja, hogy a fájdalom kötelező kísérője a szülésnek. Mi is a fájdalom funkciója? Eredetileg arra hívta fel az anya figyelmét, hogy itt az idő. A következő órákban védtelen lesz ő is, gyermeke is. Nyugalomra, biztonságra van szüksége. Itt az idő elvonulni, biztonságos helyet keresni, és átadni magát a természet erejének. És azt követően? A fájdalom a szülés során a folyamat állapotáról informál. Tágul-e a méhszáj? Kell-e nyomással segíteni a kitolási szakban? Valóban elkerülhetetlen hát a fájdalom? Az volt, amíg a technológia nem biztosította azokat a műszereket, amelyek hajszálpontos képet adnak a magzat állapotáról, valamint a méhösszehúzódások időpontjáról és intenzitásáról.

Ugyanakkor a fájdalomcsillapításnak egyszerre kell megvédeni az anyát az elviselhetetlen kínoktól, és megőrizni teljesen tiszta tudatát, hogy birtokában maradjon aktivitásának, együttműködő képességének. Erre a leghatékonyabb módszer az EDA, amelynek előnye, hogy biztos és teljes fájdalmatlanságot okoz, miközben a tudat érintetlen marad. A magzat számára ez a módszer inkább előnyös, mert javítja a méh vér- és oxigénellátását. Legnagyobb hátránya, hogy képzett személyzetet igényel, ezért csak kevés helyen csinálják Magyarországon. Leggyakoribb szövődménye az, ha nem sikerül. Elterjedt, hogy végleges bénulás is létrejöhet. Ez lehetetlen, ugyanis a gyógyszer okozta "bénulás" a gyógyszer lebomlása után teljesen elmúlik.


|

Nálunk érdemes
világra jönni!
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csillag Lola Gabriella
    2013.05.19
  • leftbgdolgimgrightbg
    Balázs Bella
    2013.05.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Győri Kaszás Máté
    2013.05.27.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Saska Botond
    2013.05.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Iványi Miklós
    2013.05.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Marcin Eszter Lili
    2013.05.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sipos Szofi
    2013.05.20.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Nemes Olívia
    2013.05.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Ládonyi Lóránt Máté
    2013.04.02.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Sörös Balázs Szilas
    2013.05.14.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Egri Sára
    2013.05.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Pituk Zsófia
    2013.05.11.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Széles Hedvig
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Drégelyvári Tamás
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Ádám Zsigmond Simon
    2013.05.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bodnár Borisz
    2013.05.07.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Berkes Manna
    2013.05.04.
  • leftbgdolgimgrightbg

  • leftbgdolgimgrightbg
    Novák Anna Leila
    2013.05.03
  • leftbgdolgimgrightbg
    Fűzfa Zoé
    2013.05.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kiss Virág
    2013.04.30.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Macz Marcell Gábor
    2013.04.30.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Friss Máté
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Karsai Maxim Gábor
    2013.04.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bacskai Csenger János
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Gyarmati-Paor Dániel
    2013.04.25.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Lázár Nimród Csaba
    2013.04.24.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dosek Vince
    20130.03.29.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Marcedula Isabella
    2013.03.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Csizmár Martin
    2013.03.26.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dzimba Tibor
    2013.04.21.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Mészáros Maja
    2013.04.23.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Légrádi Alíz
    2013.04.22.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tamási Donát
    2013.04.19.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Bajár Benedek
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Hurtik Lóránt Flórián
    2013.04.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Zircher Dénes
    2013.04.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Kozák Réka
    2013.04.09.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Harai Zora
    2013.04.05.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Dienes Eszter
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Szilák Szófia
    2013.04.04.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Máthé Anna Sára
    2013.04.03.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Polócz Tamara
    2013.03.10.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Baráz Anna
    2013.03.08.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Tassi Hanna Réka
    2012.12.12.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Juhász Rafael
    2013.03.16.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Markos Norbert
    2013.03.16.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Abod Miklós
    2013.03.18.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Szőllösi Bálint
    2013.03.09.
  • leftbgdolgimgrightbg
    Miklán Máté
    2013.03.07.
2812
Róbert Gidák száma: